A "Csak egy szóval mondd" két, a harmincas évei elején járó, a társadalom perifériájára szorult nő arcképe, akik gyerekkoruk óta ismerik egymást, és bizonyos értelemben tanúi egymás életének. Találkozásaikat, az együtt töltött éveket, a velük történt leginkább tragikomikusnak mondható eseményeket, különös kapcsolatukat, vitáikat, összetartásukat, mindkettőjük illúziót és csalódásait egyikük, az egyetemet otthagyó, utcaseprőként dolgozó Rosario meséli el többnyire ironikus stílusban.
Rosario monológjának célja elsősorban megérteni a történteket, magyarázatot találni a felfoghatatlanra, és eljutni valamiféle feloldozáshoz, megnyugváshoz. A cím a katolikus misék liturgiájának a keresztény világ templomaiban naponta elhangzó mondatára utal: "Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem."